az internetes blog értelme(zése)

Évekig készülődtem, hogy valamennyi időt tölthessek szűkebben véve ebben a városban, tágabban pedig ebben az országban. Kutattam a lehetőségeket, beszélgettem emberekkel, akik jártak e vidéken (hát nem sokan!), megnéztem filmeket, elolvastam könyveket, cikkeket és életemben először ezen terv kapcsán szembesültem az internetes blog létezésével, mi több, annak értelmével. Minden fellelhető Új-Zélanddal kapcsolatos magyar nyelvű blogot végiggörgettem egéren tartott mutatóujjal annak rendje és modern módja szerint… és tudjátok… bármennyire élvezetes olvasmánynak bizonyult szinte mind… hiányérzettel küszködtem végig egy-két röpke zizzenéstől eltekintve.

Albert Park view

Ha valaki a még ma is közkedvelt tévésorozat címére lazán utalva megkérdezné tőlem „Miért éppen Új-Zéland?”, tudnék rá válaszolni, de a jelen bejegyzésben nem erre vállalkoztam. A kérdés ettől függetlenül legitim, talán egyszer később foglalkozom vele ezen a virtuális platformon. Most maradjunk annyiban, hogy viszonylag egyenes úton Új-Zélandra esett a választásom és sziluettjét a darts tábla közepébe tűzve, elkezdtem csuklóból dobálgatni vidékei irányába kihegyezett darts nyilaimat. Próbálgattam, tesztelgettem, ízlelgettem ezt a „kis” szigetországot itt a „világ végén”. És hogy a célzóvíz még hatékonyabb legyen, kimerítő kutatást végeztem a témakörben. Nyilván ez a következő legészszerűbb lépés, ha valaki nem akarja a jószerencse kényére-kedvére kiszolgáltatni magát: cél minél többet megtudni mások tapasztalataiból okulva arról a helyről, ahova készülünk! A vértet testre kell szabni a kalandozás előtt. Hadd mondjam el, nagyon hálás vagyok a blogokat vezető és Új-Zélandon megfordult, vagy még mindig itt élő magyar hölgyeknek, uraknak. Sokat tanultam tőlük. Három dolgot figyeltem meg tevékenységükkel kapcsolatban: egyrészről mindenki elérzékenyülve nyilatkozik az ország természeti csodáit, vegetációját, jó levegőjét, tisztaságát és barátságos lakosait illetően; másrészről mindenki akarva-akaratlanul maratoni összehasonlító elemzésekbe bocsátkozik az árakról és költségekről kiwi versus magyar viszonylatban; harmadrészt mindenki egyfelől naplóként, másfelől levélként értelmezi blogját (teszem hozzá, jogosan), amit ha napló, az író emlékeztetőül később visszaolvashat, könnyezve megmosolyoghat, ha pedig levél, úgy idő-és energiatakarékosság szempontjából nem elhanyagolható módon egyszerre több címzettel oszthatja meg élményeit.

Ez utóbbi kapcsán elmereng az ember micsoda furcsa hibrid állatfajta is valójában a blog, valamiféle posztmodern öszvér, mert hát az avatatlan szem elől kislakattal el-és lezárt titkokat (is) tartalmaz(hat), akár a napló, de nyílt dekrétum is egyben, egy a tágabb publikumnak adresszált felkérés keringőre, pusztán az által, hogy ott van kiterítve mindenki szeme láttára. A blog írója önszántából tárulkozik ki, valahogy az olvasó mégis úgy érezheti, nem feltétlenül neki címzett felbontott levelezésbe csöppent. Remegő kézzel kiemelve a levelet a borítékból lopva lehet falni a sorokat. A blogolvasás ezért elsősorban privát tevékenység, melynek során más privát világába kapunk betekintést, mindeközben titkon azt reméljük titkokra is bukkanunk. Olyasmi függőséget okozó elfoglaltság ez, mint peep show-ba járni, csak vissza-visszatérni választott és kedvelt blog-felületünkre ingyen van. Mindenesetre mindkét oldalról bizsergető érzést kelt ez a nyílt-zárt, adok-kapok reláció: az író érzi, hogy figyelik, az olvasó pedig élvezi, hogy figyelhet.

Ha azonban úgy értelmezem a helyzetet, hogy az olvasó otthona biztonságából tarthat karöltve ismert, vagy ismeretlen bloggerével, akkor a blog a kalandregény silány lenyomata a világhálón. Azt hiszem ez az elmélet is megállja a helyét, ráadásul nem igényel mélyebb elemzést. A fenti szempontokat figyelembe véve ez a blog sem kivétel. Először is van címe. Azt a címet adtam neki, hogy At World’s End. Hogy miért? Új-Zéland Európából nézve igencsak a világ végén van, ez sem szorul különösebben magyarázatra. Ettől messzebb aligha tanácsos józan fejjel utazni. Aki innen keleti irányba továbbmegy, az már visszafelé tesz lépéseket, illetve mérföldeket. Mindig is úgy értelmeztem Új-Zélandot, mint a Föld nagylábujját; tudjuk hogy ott van, de ritkán látni. Ha már itt tartunk, cserébe szeretjük azt hinni, hogy Magyarország Földünk szívének a vélt helyén vert tanyát. Talán igaz is. Egy másik célom a címmel az volt, hogy így jelezzem a huszonegyedik század első évtizedének véleményem szerint egyik legmeghatározóbb filmfigurája, Captain Jack Sparrow felé érzett tiszteletem. (Tudjátok, a karibi kalandsorozat harmadik részének címe At World’s End.) Kicsit tehát kalandos „kalózkiadás” is ez a blog.

A blog újonnan kreált angol szó a web log szavak összevonásával látott napvilágot; a ship’s log jelentése meg ugye hajónapló; de a log szó farönk jelentéssel is bír. A szóösszevonásokat egyébként kedveli az angol: a smog például a smoke és a fog szavak közös gyermeke. Ezt csak úgy kuriózumként mellékesen.

Na de visszatérve a bejegyzés elején provokatív stílusban megfogalmazott „mit hiányolok a közkézen forgó magyar nyelvű blogokból Új-Zélandról”… tessék! A fent említett három témakört mindegyikben felleltem, azaz ismét megtudtam, hogy szép-szép ez az ország, a helyi árakkal és költségekkel is többnyire tisztába kerültem, valamint személyes naplóbejegyzéseket és joviális levéláradatokat olvashattam, de egyikből sem lettem igazán okosabb arra vonatkozóan, hogy mi NEM JÓ ebben az országban! Otthonról készülve nagyon hiányoltam ezt, a józan és racionális érvelést, amit lehet szépen lassan érzülettel feltölteni, nem gond az. A blogok ellenére tehát az ismeretlenbe jöttem ki és eldöntöttem, a saját blogomban legjobb tudásom szerint orvoslom ezt a hiányt, megpróbálom betölteni az űrt. Ahogy azt gondolom eddig is észrevettétek, inkább a hétköznapi élet sava-borsa érdekel, sem mint turista-ájuldozások, azt csináltam eleget. Mi tehát az, amit az itteni élet kapcsán az ember negatívumként könyvelhet el …újrafogalmazva… mi az, amire jobb odafigyelni; mi az, amit várhat ettől az országtól az ember és mi az, amit nem; egyszóval mi a csuda ez az Új-Zéland? A következő bejegyzés erre vállalkozik: egy tucat dolog, amit szeretek és egy tucat dolog, amit nem Aucklandben. Mert mint tudjuk minden éremnek két oldala van és mivel eddig kisebb kiruccanásoktól eltekintve csak Aucklandben voltam, így felelősségem teljes tudatában csak erről a városról vagyok hivatott nyilatkozni. Később tágul a látóköröm a közeljövőben tervezett `kétszigetes` körutazással.

Végül ne higgye senki, hogy a „megmondó-ember” szerepkörben szeretnék tetszelegni, arra ott vannak a Csernusok, Havasok, Fábryk és más önjelölt népokítók. Az itt boncolgatott témák és gondolatok maghintések, valakiben vagy gyökeret vernek, vagy nem és azt se higgyük, hogy az egyik jobb a másiknál. Valahogy úgy vizionálom magam, mint az a Foxi kutya, akit a bevásárlás alatt otthon hagy a család és mire hazaérnek, a haszontalan korcs szétkapta a méregdrága perzsa szőnyeget. Apa, anya, gyerekek a bejárati ajtóban elhűlve látják, ahogy a drótszőrű eb a szőnyegfoszlányok közt henteregve rágja a megmaradt kárpit utolsó viszonylag ép darabját... nyam-nyam... és persze nem érti ezzel mi a baj. Az a kiskutya én vagyok.

És néha legyetek szívesek, etessétek meg a halaimat! Sok-sok köszönettel.