siló park

Pár hete a Rod nevű walesi sráccal nézeteltérésem támadt azt a végtelenül fontos kvíz feladványt illetően, vajon melyik csapat nyerte a rögbi világbajnokságot 1999-ben, mellesleg Walesben. Ez tehát a napi egymillió forintos kérdés, aki tudja a választ, már tenyerelhet is a képzeletbeli zöld gombra. Mi kézfogással és imitált farkasszemnézéssel megpecsételve a fogadást, egy reprezentatív kétdollárost tettünk fel egymás ellenében. Ellenlábasom bizonytalan tippje Ausztrália volt, az én még gyengébb lábakon álló választásom Franciaországra esett. A rébuszba a gyors megfejtés reményében beavatottak közül többen a 42-re esküdtek, hiszen Douglas Adams óta bizton állíthatjuk, hogy a válasz az élet, a világmindenség, meg minden működésére nem más, mint 42. Én azonban születésemtől fogva szkeptikus természetű vagyok, nem hittem a válasz hitelességében, így egyetlen megmaradt mentőövként a mindenható világháló segítségét kértem, még aznap este. Ezt találtam: a ’99-es rögbi vb győztese… (megfejtést lásd a bejegyzés végén)

Ez a röpke közjáték is jól mutatja, hogy még két olyan embert is, akiket alapvetően hidegen hagy a rögbi nem-is-tudom-milyen-jelzőt-használjak világa menthetetlenül bevonz az a nehézkedési erő, amit az új-zélandiak kerítettek az idén szeptember kilencedikén kezdődő sportattrakció köré. Minden a rögbiről szól most itt. Nem lehet anélkül kinyitni a rádiót, hogy ne hallaná az ember ezen szavak valamelyikét, főleg mindet: rugby, world cup, All Blacks, semi-final, final, etc. Egy hónap sincs már hátra a kezdő rúgásig, illetve dobásig (hátrafelé), amit az Eden Park stadionban lehet majd megtapsolni minimum 150 dolláros jegyár fejében, vagy Új-Zélandnak, vagy Tongának szurkolva. Már megjelentek az első fecskék, akik egybehangzóan ugyanazt a rigmust csivitelik: „I’m just here for the world cup.” Legutóbb egy kanadai srác szájából hallottam e kommunális krédót.

A várható tömeget kiszolgáló vendéglátó-ipari egységek nagyban serénykednek, bár jó új-zélandi munkatempóhoz illően nem hajítják el kezüket-lábukat, hogy minél hamarabb elkészülnének, de azért többé-kevésbé tartják a határidőket. Múlt hét szombaton például átadták a Silo Park fiktív névvel felruházott új „sétálóutcát”. Gyorsan-gyorsan töröljük ki azt a formálódó képzetet az agyból, hogy „aha, akkor az valami olyasmi lehet, mint a Váci utca”, ugyanis a kettő köszönő viszonyban sem áll egymással. Igazán ez nem is egy utca, jobban egy rehabilitált és felturbózott ipartelepre hasonlító terület, mert hát valójában az is. Az aucklandi kikötő és környéke tehát néhány hektárral nagyobb lett, a régi és az új rész közé egy felnyitható gyalogos hidat applikáltak, kikövezték a lábalávaló terepet, nyílt jó néhány kávézó-fagyizó-söröző, pujának kiwi-konform játszótér, valamint számos egyéb huszonegyedik századi attrakció. Hogy itt mire gondoljatok? Villamosra. Debrecenben úgy mondanák, tuja. A történeleméhes aucklandiek visszaállítottak egy nyúlfarknyi villamossín szakaszt, rajta működőképes járművel. A szavazólap, miszerint „Ön szeretné-e újra látni Auckland régi villamosait?” (nyilván nem volt ilyen kérdőív) úgy képzelem két válaszlehetőséget tartalmazott volna: (A) igen; (B) igen. Lehet ikszelni. Új századunk elején mentjük a régi értékeit. Tiszteletreméltó. Jól esett hallani, ahogy a villamos József Attilásan csönget egy picit.

Acélból és vasból készült „kilátó” is van a hely tarsolyában… nem tudom minek… nem értem. A tervezőt három hónap szigorúan ellenőrzött gondolkodási időre eltiltanám szakmájától; a kivitelezőket nem, mivel jómagam is köztük voltam. Az alapozásnál landolt néhány izzadságcsepp a homlokomról a sóder közt, Ed és Rod pedig a lépcsőket illesztették műgonddal a helyükre majd egy hónapon keresztül szinte minden nap. Onnan fentről megcsodálhattuk az „építő-kő-kockák” című bejegyzésemben részletezett műalkotást, amit többedmagammal ugyancsak én építettem. Hááát, elkeserítő látványt nyújtott csórikám, hadd áruljam el, de ha a zöld növényzet „beindul”, biztosan egyhamar szalonképesebb lesz.

Volt ám nagy csinnadratta az egész megnyitó nap körül: koncertek, vattacukor, miniszterelnök látogatás, egyéb nyalánkságok. A reprezentatív átadást megelőző este is a helyszínen serénykedtem, például utasításra színes csíkokat festettem a földre. Kéket, pirosat, sárgát. Azt se értem mire lesz majd jó, állítólag egy óriási barcode – tudjátok, ami a ruhák nyakában van, hogy is hívják?… termékellenőrző kód. Rendben, de még így se értem mi célt szolgál majd, de aki megálmodta, biztosan okkal tette. Summa summarum, az indiai munkairányító azt mondja nekem olyan este hat óra körül: „Te idefigyejjé’, te srác! Nekem most haza kell mennem, de fél óra múlva jönnek a takarító gépek, add már meg a telefonszámod és felhívlak később hogyan haladnak.” Szóval… tehát, akkor most… előléptettek? Mik vannak!? – gondoltam magamban. Holnap kora reggel jön a miniszterelnök raportra, ez meg hazamegy és a magyar srácra testálja az utolsó simítások felügyeletét. Amúgy nem gond, megoldom, csak hát érdekes! Kiadtam az ukázt a két porszippantó monstrummal a helyszínre érkező arcnak, a végén minőségellenőrzést tartottam, a munkaellenőr hívására mondtam a telefonba, hogy „persze, persze, minden rendben van, Janikám, ne aggódjá’ egy percet se!”, majd este nyolc után intettem a biztonságiaknak – na szevasztok éjjeli baglyok! Mellesleg a miniszterelnök biztosan elégedett volt, mert azóta se hívott, hogy micsoda kuplerájt hagytam magam után ott lent a kikötőben.



Zárásként csak annyit fűznék hozzá a fentiekhez, hogy elég későn esett le nekem, hogy a Silo Park jelentése magyarul Siló Park! Tudjátok mi az a siló, nem? Aki nem tudja, az nézze meg a mellékelt fotón (konkrétan arról a két henger alakú betontartályról van szó). A wikipedia szerint a siló ömlesztett liszt, cukor, illetve szemestermények (pl. búza) tárolására alkalmas épített, vagy szerelt berendezés. Szóval ez tényleg egy ipartelep lehetett eredetileg, felteszem itt pakolták ki az áruszállító hajókat. Valaki szerint azért nyitották meg az egészet, hogy a rögbi vb ideje alatt lealjasodó szurkolókat elszippantsa a családos és nyugalomban élni vágyók köreiből. Félreeső hely viszonylag, lehet törni-zúzni, randalírozni. Persze közel sem úgy, ahogy a hírek alapján most Londonban csinálják egyesek! Az illető azt a kérdést is felvetette, hogy kíváncsi lesz hányan szédülnek és fulladnak majd bele a kikötő vizébe, mert hát egy rossz mozdulat és ott köt ki az ember. Főleg, ha eszetlen birka, márpedig akad majd biztosan olyan is.

 ---

(Megfejtés: Ausztrália)

Zokszó nélkül fizettem ki Rodnak a két dollárt. Amúgy nem jártam messze: Franciaország ugyanis második lett, magyarán döntős volt a `99-es röbi vébén. A tippre az volt az okom, hogy emlékeztem a franciák egymást követő két évben ünnepelhettek a párizsi Diadalív árnyékában: `98-ban a foci világbajnok csapatuknak lengethették a nemzeti trikolort, a rákövetkező évben meg a rögbi válogatott ezüstjének (mostmár tudjuk) énekelhették az Internacionálét. Olyan közel voltam, olyan közel. Ellenben senki nem mondhatja rám, hogy nem lennék úriember, hiszen nem biztosra fogadtam!