nyár a télben, tél a nyárban

Hadd szóljak pár szót arról, hogyan lakják házaikat az új-zélandiak. Munkáim során megfordultam jópárban; itt is vannak rátarti gazdagok és szerényebb középosztálybeliek. Ami azonban hasonlóan szinte mindenhol jelen van, az a szörfdeszka és az utánfutón vontatható vitorlás és/vagy motoros hajó. Felnőtt gyermekjátékok. Az előbbi a sarokba állítva, vagy a garázsban falra akasztva, az utóbbi ponyva alatt a bejárati parkoló udvaron. Ez azért árulkodik erről-arról.

Hallom Magyarországon majd a negyven fokot veri a hőmérő higanyszála – a nyár csúcsa van otthon, mondhatni. Aucklandben én ezalatt a tél derekát ölelgetem. Ma rövidnadrágban és pólóban mostam le egy nagynyomású vízpriccelővel (nem tudom mi lehet a kütyü hivatalos magyar neve, angolul water blaster) egy ház kéményéről az építése óta, azaz negyven éve megtelepedett zöld mohatelepeket, fekete üszögöt és vörös mars-port. A napsütötte háztetőn egyensúlyozva a vízpernyén ívre kelt miniatűr szivárvány színskáláját olvastam többször végig, ismételgetve… a világ ezen részén is megvan az ultraibolyától a mélyvörösig minden egyes szín. Speciel az ultraibolyát nem láttam, azt csak elhiszem a tudósoknak, hogy hát bizony van olyan, akárcsak az amőbák kettéosztódása, az atommaghasítás, vagy a fotoszintézis. Szóval ilyesmi tevékenységek elvégzését is engedélyezi errefelé a tél. Ma hajnalban hűvös volt, még a leheletem is láttam erős megrökönyödésemre. A helyiek szerint tavaly sokkal hidegebb tél járt a vidéken, akkor hajnalban olykor ráfagyott a pára a szélvédőre. Azt-a-kutya-betyár-mindenit! – gondoltam magamban. Egy orosz fickó, aki eredetileg Szibériából származik, leplezetlenül gúnyos mosollyal újságolta a minap, hogy az aucklandi „teleken” előfordult már vele, hogy felvett egy vastagabb pulóvert. Inkább esőkabátra van nagyobb szükség.

Mivel a hőingadozás az év első és utolsó napja közt a legnagyobb jóindulattal is csekély, a kiwik házai nem a menhely-szerepkört töltik be, ahol a kinti sötétségből betámolygott utazó percekig melengeti a tenyerét a kandalló előtt, mire a darwini, vagy a bibliai finommechanikus feladatkörre képessé válnak az ujjai. Az otthon nem elszeparált és hermetikusan lezárt egység itt, ahonnan – még ha magas fűtésszámla ellenére is – biztonságból szemlélheti az ember, hogyan roppan a hó a postás lába alatt. Ahogy egy barátunk mesélte egykoron nekünk: -Écsanyám a konyhában süti a buktát, kint tombol a vidéki magyar tél, süvít a jéghideg szél, a láncravert kutyát meg majd megveszi az isten hidege. Anyám csak ennyit mond kitekintve a konyhaablakon: „Csak azt nem értem, hogy míír’ nem megy be az a kutya abba a jóóó meleg… vashordóba???” „Hát nem tudom, anyuka.”

Valami hasonlóak ezek a kiwi házak is: jó meleg vashordók! Hogy is hívják ezt a nyelvi játékot? Oximoron? Önmagában hordott ellentmondás? Asszem, meg lehet guglizni, nekem most nincs kedvem hozzá. Mivel, ahogy mondom, nem elszeparált egységek az új-zélandi házak, ezért nem mások, mint a táj szerves részei. Ha kint hűvös van, bent is hűvös van, ha kint jó az idő, bent is jó az idő. Ennyire egyszerű ez a képlet, kéremszépen. Központi fűtés? Ammegmi? Duplaüvegű ablak? Ammegmi? Nyílászáró szigetelés? Ammegmi? Ja igen, csempe és járólap? Ammegmi? Hát ez van, illetve nincsen. Szakemberek szájából hallottam: „Húsz-harminc évvel el vagyunk maradva építkezés terén a világ többi részétől.” „A csempézés az utóbbi időben nagyon nagy divat lett Új-Zélandon.” „Nincs szükség dupla üvegre, fölösleges kiadás.” Ma viszont olyan házban jártam, ahol napkollektorokat szereltek a tetőre. Egy másikban olyan extrák voltak, hogy csak bámultam, mint borjú az új kapura. Magyarán: kivételek igenis vannak! There are exceptions to the rule. (Kedvenc angol nyelvtanáromtól tudom majd húsz éve, hogy ebben a szókapcsolatban TO a vonzat.)

Macska ugyancsak sok helyen pózol, akár otthon, még nyúl is akad ketrecben. Ma egyenesen olyan érzésem volt, mintha faluhelyen lettem volna odahaza. Csak itt nagyobb a rend és tisztaság. Az összes lomos, tyúkólas, használt gumiabroncsos, rozsdásodó boronás, górés, gumicsizmás-sártengeres ótvar magyar elmehet a… tudjátok hova! Itt le van vágva a gyep, a hátsó kertben is vissza van metszve a bokor, nem lép rá az ember széthagyott gereblyére, hogy homlokon kólintaná vele magát cikornyás káromkodásokat sziszegve. És a szárítókötélen ugyanúgy szárad a szélfútta szoknya-bugyi-zokni-lepedő, mint nagyanyámnál annak idején.

Fatalista. Ezt a jelzőt használta egy európai ismerősöm arra, hogyan gondolkodhatnak a kiwik lakásaikról. Megmagyarázom. Az elmélet szerint, ha kint hideg van (márpedig akkor bent is hideg van), az ellen nem lehet tenni semmit. Akkor kérem hideg van, nincs mese, el kell fogadni a valóságot, még ha nem tetszik, akkor is. Ki kell várni míg melegebb lesz, ennyit lehet tenni. Esetleg be lehet takarózni. A szerencsésebbek rakhatnak tüzet kandallóba’. Ez a fatalista mentalitás továbbá, ugyancsak ezen elmélet szerint, az utcákon is megfigyelhető: esőben szaladgáló mezítlábas gyerekek látványa gyanítom sok magyar anyukát hajítana hanyatt. A minap végignéztem, hogyan asszisztál kiwi anyuci kislányának és kisfiának esernyőt a saját(!) feje felé tartva szökőkutas medencében való önfeledt pancsoláshoz. Aztán csodálkoznak, hogy jujjj, nagyon magas a tüdőbetegek száma Új-Zélandon, tegyen már valamit az egészségügy ez ellen!

Remélem sikerült kicsit lehűtenem az otthoni kánikulában felhevült kedélyeket. Bízva bízom benne.