egy éra vége

Hát ma meg Halloween van. Október 31-én hétfőn. Az ünneppel velejáró jelmezbe öltözés az egész ügylet vicces része: nevetünk a kifent-kikent arcokon, de nevet az is, akin a maszk van. Állítólag ilyenkor (azaz a karneválok idején) eltűnnek, de legalább is elmosódnak a társadalmi különbségek, akár valósak, akár véltek.

Az aucklandiek úgy döntöttek, hogy a ma hétfői munkanap helyett már szombaton megünneplik a Halloweent, azaz előre isznak a medve bőrére, ha ez a hasonlat itt egyáltalán megállja a helyét. Ittak is rendesen, abba’ nem vót hiba! A belvárosban szombat este ilyesmiket lehetett hallani, hogy arrrrgh, burrrrrp, zeeeiiing, buuuund. Én legalább is ezeket hallottam, aki pedig részeg volt a jelmez alatt-mögött aznap este… na azok szolgáltatták a fenti hangeffektusokat. Jó kedvemben voltam, nem orroltam meg senkire, aki a lábamra lépett, vagy dülöngészve reflexszerűen a vállamra támaszkodott – "sorry mate" – mivel a vizuális orgia mindenért kárpótolt. A látványosságok csúcspontját egy ördögnek öltözött egyébként meleg srác produkálta, aki egy ponton se szó, se beszéd felugrott a lócájáról, egy szemvillanás alatt az apácakosztümös pultos lány mögött termett és imitálva nagy hévvel elkezdte hátulról fedezni. A csínhez szellemes verbális körítést is mellékelt, imígyen: "The devil is f*ing the nun!" A műapáca szemlátomást nemigen bánta az ördögi modort, a bár közönsége pedig kacagva köpte ki a még le nem nyelt sörkortyokat. Egyébként Halloween napján legitim ihatja le magát az ember a sárga földig — szalonképes állapot, ammegmi? Sutba vele! Kicsit később pár ismerőssel átballagtunk egy három sarokkal lentebb lévő félig nyitott, félig fedett sörözőbe. Az egyszerűség kedvéért nevezzük talán sörözőnek. Rögtön feltűnt, hogy Új-Zélandon vagyok (ha esetleg egy időre elfelejtettem volna), amikor a maori kidobó srác udvariasan megkért, hogy belépés előtt vegyem le a baseballsapkámat. Hosszú ujjú ingben, szövetnadrágban, az említett kalpaggal a fejemen és két kisüveges sör után színjózanul a rendész nem talált szalonképesnek a belépésre. Balra tőlem egy csontvázjelmezes srác támogatott egy nála is ingatagabb csontváz-leányt, előttünk meg visítozó fehérbőrű kiwi hölgyek tipegtek alig-szoknyában. Mindez rendben is van, na de az én baseballsapkám ugyan nem! Újabb példa arra hogyan és mennyire ragaszkodnak az új-zélandiak a szabályokhoz még azon a napon is, ami éppen a szabályok mellőzéséről szól(na). Rég feladtam már a szélmalomharcot ezzel a túlregulázott országgal, szó nélkül vágtam zsebre a fejfedőm. Entry approved. Így hal el az egyén, apró adagokban megfenyítve. Az egész tetejébe Meet Loaf koncert volt szombat este közvetlen a szállásom mellett lévő Vector Arénában. Kiváló időzítésnek vélem, hiszen Meet Loaf-nak nagyjából álarcot sem kell viselnie ahhoz, hogy Halloween ünnepén szalonképes legyen.

A Halloween nyárbúcsúztató ünnep, vélhetően a rómaiaktól, de inkább az írek őseitől, azaz a keltáktól ered, amikor is ebbe a világba talán a legkönnyebben libbenhetnek át a túlvilág, vagy az árnyvilág lényei. Innen a fura jelmezesdi. Új-Zélandon faramuci mód a telet búcsúztatják, már érezhető is ebben a feje tetejére állított fonák világban a nyár lehelete. Nekem személy szerint Halloween ünnepével majd egyetemben véget ért az aucklandi korszakom, a nyárral karöltve megkezdem másfél hónapos fejtágításomat, mely során zarándokszerűen több ezer kilométert teszek majd meg Új-Zéland szigeteit körbeutazva. Szállásomat felmondtam, egyetemi kutatásomat lezártam, munkát befejeztem. Ideiglenes poliszomtól búcsúzva ma kora reggel felbaktattam a Mount Eden vulkanikus magaslatára, onnan szemléltem Auckland látképét, de ahhoz túl messze volt, hogy Kispálékhoz hasonlóan csikket pöccintsek a városra. Szerda reggel indul a buszom északra, megpróbálok rajta lenni. Ennek az érának itt a vége, hát akkor fuss el véle.