smoko

Harmadik munkás-bejegyzésem után megpihenünk, ígérem. A pihenőt egyébként itt úgy hívják smoko. Ma hajnalban zuhogó esőben fél órát sétáltam egy építkezésre, ahol a tegnapi napom zömét töltöttem. Parkolóház épül a helyszínen. A teniszpályához mérten jóval kellemesebb munkakörnyezet, mármint ami a vezetőséget és a munkamennyiséget illeti. Egész egyszerűen emberibb minden szempontból. A mai feladatom abból állt, hogy tizedmagammal egy eresz alatt toporogtam fél órát, majd másfél óra fizetéssel hazaküldtek.



gödör száraz napon

Letekintve a gödörbe és felnézve az égre meg is értettem a döntést. Lent uszodává, vagyis inkább dagonyává változott a tegnap (is) ásott árok, a felhőtornyokból meg valami retardált elfelejtette elzárni a vízcsapot és most úgy ázik a mi szintünk, hogy lassan búvárfelszerelés kell hozzá. Gumicsizma mindenképp. Ősz vége van, sokat esik, de hideg szerencsére nincs. Még nincs, majd lesz az is. Tegnap egy rövid biztonsági eligazítást követően megkerestem Andyt, akinek a neve a papírlapomon virított. Az ő feladata kitermelni azt a fölmennyiséget, aminek a helyére betonalap, oszlopok, parkolószintek, majd tetőfedél kerül. Ő annak a quatronak a vezetője, aminek a maradék tagjai Tony, Jeremy és Anonymus. Tony egy régi vágású markológép vezető szaki, Jeremy az állandó betanított segédmunkás srác, a negyedik tagnak meg nem tudom a nevét, mivel ő végig egy óriásmarkoló kabinjában ült a gödör tetején és a Tony normál markolójával kitermelt földet pakolta dömperekre. Tiszta lego, csak ez nem egészen játék. Ettől függetlenül én annak vettem. Lézermérővel szintet mértem, amit elárulom, úgy kell csinálni, hogy egy falécre erősített kvarcjátékot kell egy közelben felállított háromlábú lézerágyú hatósugarába helyezni és figyelni milyen hangot ad ki. Ha folyamatosan sípol, szintezve van a talaj, ha röviden pityeg, mélyebbre ástunk a kelleténél, ha pedig hosszabban csipog, akkor kell még az anyaföldből lehámozni némi réteget. Egyszerű, könnyű, legfőképpen unalmas. Arra kell odafigyelni, hogy félpercenként egyik lábról a másikra kell áthelyezni a testsúlyt (támaszkodni lehet a falécre, az engedélyezett) és figyelni hova ugrik az ember, amikor az árokba huppan. Alapszabály: "Take good care of your feet." – ahogy Forrest Gumpnak tanácsolta elmésen Lt. Dan. A munka oroszlánrészét elvégzi a munkagép. Még szerencse, hogy a huszonegyedik században vagyunk.

Gépesítésnek nincsenek híján az itteni építkezéseken dolgozók, bár nem mindig a legjobb érzés, úgy értem fizikálisan nem az, amikor egy feladatnak géppel kell nekiesni. Andy a közelünkben dolgozó hat srácra biccent, amikor ezzel egyetért és elmondja nem szívesen lenne most a helyükben. Odanézve azt látom, hogy mind a hatan egy-egy légkalapáccsal felszerelkezve egy betonoszlopot bontanak darabjaira, szemmel láthatóan szinte idegből. Órák óta csinálják már… de miért is? Ja, mondja Andy, azért mert a tervező rossz helyre skiccelte a tervrajzra a szóban forgó betonoszlopot. Mindössze ennyi az oka. Majd megépítik újra öt méterrel odébb. Ilyen is van. Légkalapáccsal én is vájtam már lyukat a minap egy betonjárdába, aztán marógéppel ledaráltam a felszínét. Utána hosszú ideig olyan érzése van az embernek, mintha a testében belülről dobversenyt rendeznének. Ezekhez képest a salakdöngölő gép leányálom. Legalább megtanulom mi mire jó és hogyan kell használni őket. Fontos elmondanom, hogy részt vettem a szükséges oktatáson.

Tony, a markológép (egész egyszerűen digger) vezetője úgy néz ki, mint az egyik ötödosztájú amerikai filmekben sokat használt mellékszereplő, akinek mellesleg az istenért nem jut eszembe a neve. Tony karácsonyra biztosan markológép tartozékokat kap a családtól. Valahogy olyan kiszolgáltatott helyzetben képzelem el, mint a viccben a kisfiút, akinek mivel se keze, se lába, minden évben sapkának örülhet a karácsonyfa alatt. Órákig el tudtam volna bámulni, ahogy a géppel egyensúlyoz, felmászik vele egy földrakásra, maga alá pakolja a gödörből kiaknázott földet, nehogy felboruljon a masina. Szinte mindig más-más „személyiséget” kapott a markoló, ahogy Tony cserélgette rajta az ásófejeket. Az egyikkel felhasította az agyagos talajt, egy másikkal kisebb területen volt képes precíziós munkát végezni, egy harmadikkal nagy mennyiségű földrakást volt képes mozgatni, de a legjobb mégis a „klasszikus” markolófej éles fogazattal az elején, ami minden kisfiú álma, következésképpen a legó gyűjtemény egyik legmegbecsültebb darabja. Talán rögtön a mentő és a tűzoltó autó után. A gépet irányító joystick tényleg joy lehet, mindenesetre jóval könnyebb munka, mint salakot lapátolni. Ráadásul nem ázik a sofőr, ha esik az eső és nem utolsó sorban zavartalanul lehet láncban szívni a cigarettákat a kabinban. Tony hódolt is ennek a szenvedélynek rendesen, nem ám csak úgy módjával, mert ha már csinál valamit az ember, azt csinálja teljes odaadással. Nem igaz? Az is biztos, hogy nem ma kezdte se a melós életet, se a dohányzást, mert a bőre (főleg nyaktájékon) olyan gyűrött volt, mintha pár perce cibálta volna ki a mosógépből és csak úgy slendriánul magára rángatta volna.

Queen St

Ami elviselhetővé és változatossá teszi a munkában töltött időmet az, hogy folyton változik a helyszín. Ismerjük meg Auckland „nevezetességeit!” Ez lehetne a mottóm. A hét első két estéjét például leltározással töltöttem egy zenei szaküzletben a Queen Streeten, ahol persze nem csak cd-ket árulnak, hanem dvd lemezeken filmeket, bakelitritkaságokat, mobiltelefonokat, fényképezőgépeket és egyéb, valójában szükségtelen tartozékokat. Mindent, ami a technológiára fogékony ember szemének és fülének ingere. A feladat abból állt, hogy a délután hat órás zárást követően éjfélig (vagy tovább) a bolt számítógépes nyilvántartásából kinyomtatott listákon szereplő tételeket kellett a polcokon sorakozó termékekkel egyeztetni. Termékkód (SKU – még szerencse, hogy hallottam felőle: Stock Keeping Unit), előadó és cím ugyanaz-e, mint ami a dobozon olvasható. A filmeknél könnyű dolgom volt, szinte mindet fejből ismerem, így elég volt a dvd gerincén szereplő címre tekintenem. Ugyanaz, mint a lapon? Akkor pipa. A games részlegnél lassabban haladtam: a fene se ismeri a lövöldözős és stratégiai játékokat! Ázsiai filmrészleg: mik vannak!? Takeshi Kitano rendező-színész az egyik kedvencem. Na meg manga egymás hegyén-hátán. A pankrátorokkal sem vagyok igazán tisztában, most volt alkalmam megismeri őket. A zenei szekciónál David Bowie és a Pink Floyd nevére bólogattam, még Rihannáé is rémlik valahonnan, de ki az a Jeff Magnum!? Őt is biztos szereti valaki. A koncertfelvétel ritkaságoknál igazi gyöngyszemek kerültek a kezembe. És hát van még ugye utazzunk virtuálisan Mexikóba, vagy a Grand Canyonba travel guide, hogyan fogyjunk két hét alatt tíz kilót fitness videó, II. világháborús történelem lecke az olvasást nem kedvelő diákoknak, tévésorozatok csinos díszdobozban, Metallica és Megadeth bakelitek az (h)őskorszakból, Manchester United és Chelsie éves összegző dvd, valamint a kert-és gyerekgondozás örömeire-buktatóira kihegyezett oktatófilmek. Ha valakit érdekel, a leltározás angolul stock taking névre hallgat. (FYI)

Visszatérve a bejegyzés elejéhez, a smoko a wikipedia szerint is rövid szünetet jelöl, elsősorban Ausztráliában és Új-Zélandon használatos szleng kifejezés, főleg munkások körében, nyilván Angliából ered (honnan máshonnan? - mondhatnám némi iróniával) és a neve is arra enged következtetni, hogy eredetileg cigarettaszünetre utalt. Errefelé fél órát tart, egy tiz órakor, egy meg délután egykor esedékes. Kikupálom magam, úgy látszik nem csak munkaügyileg, nyelvileg is. Tehát akkor most smoko.