bár-színház-zene

Szórakozásból is csurran-cseppen ebben a városban, még ha pipettából adagolva is. Ennek úgy látom, két oka van. Egyfelől az itteni folyamatosan bővülő, de azért az otthonihoz mérten még jóval szűkebb baráti köröm miatt, másfelől a szórakozással karöltve velejáró kellékek (röviden sör) magas költségének köszönhetően.

bár

A két kiwi sráccal kétszer már elballagtam egy biliárdasztallal felszerelt bárba, ahol Richie ismeri a pultost, így kedvezményesen 5 dollárért (750 forint) fejenként nagykegyesen megszámítottak nekünk egy-egy kisüveges lokál lager sört. Első alkalommal a játékasztal is ingyenbe volt, visszatértünkkor már két dollár-tallért (300 forint) kellett beapplikálnunk egy lökéssorért. Furcsa mód a két helyi srác jobban ki volt ezen akadva, mint én. Nekem inkább az fájt, hogy másodjára a sör ára 7.50 dollár (nagyjából 1100 forint) lett „hirtelen”, az is csak abban az esetben, ha mindhárman kérünk egy-egy üveggel az isteni nedűből. Ezt itt úgy hívják rip-off, mi otthon rablás néven ismerjük. Mindhárman egyetértettünk abban, hogy „köszönjük szépen, ide se jövünk többet!” Az általános helyzet ugyanis az, hogy tengnek-lengnek a bárokban az emberek, kósza fogyasztók akadnak csupán, mivel mindenki otthon iszik. Meg hát eleve alig vannak ebben az országban. Az alkohol magas ára miatt félő, hogy kinevelődhet egy nemzedék, akik otthon piálnak a tévé és a gyerek előtt. A boltban vásárolt itóka mégiscsak olcsóbb. Valaki árulja el nekem, legyen oly jó, hogy mi erről a véleményem, mert én aztán nem tudom!

Civic Theatre - Miss Saigon

Május 20-án pénteken színházban szocializálódtam. Elég jelentős és komoly esemény volt a Miss Saigon című darab ősbemutatója tiszta új-zélandi gárda előadásában. Kiváló esemény, mondhatni igazi élmény. Amióta itt vagyok, először vehettem fel öltönyt és nyakkendőt. Állítólag helyi celebek villantottak a nézőközönség közt; nekem ugyan fogalmam sincs melyik sorban ültek! Szimpatikusnak találtam, hogy műanyagpohárban be lehet vinni a helyi büfében vásárolt sört. Volt aki gyorsan magára, vagy a mellette ülőre borította, mások egész egyszerűen állandó jelleggel a mellékhelyiségben intézendő fizikális szükségletek és az intellektuális kaland közt ingáztak. Pontosan fel tudnám sorolni ki és hányszor ment ki, mivel közvetlen a ki-bejárat mellett ültem. Diákkedvezményes jegyem 35 dollárba (5250 forint) került, de a fali kiírás 85 dolláros helyekkel is ijesztgetett. Pár ismerőssel egy közeli bár falócáján ültem az előadás után pár órát és 8.50 dollárért (majd 1300 forint) ittam egy darab korsó sört. Illetve hármat. Mindegyikért ugyanannyit kért a pultos kislány. Nem emlékszem mikor kortyoltam ilyen lassan sört utoljára, mintha nem csupán színre hasonlított volna az aranyra, de valóban abból erjesztették volna az italom.

`nevenincs` csapat

A minap vasárnap élőzene közelébe kerülhettem, talán a legnagyobb élményként az itt felsoroltak közül. Eredetileg egy jazz együttes előadása volt kiírva, de attól tartok jobb ajánlatot kaptak máshol, így helyettük egy öttagú, stílusban számomra meghatározhatatlan banda lépett fel. Feldolgozásokkal. Nem tudom milyen lett volna a jazz, érdektelen is a gondolat ezen a ponton, a pótcsapat mindenesetre kitűnőre vizsgázott. Szinti, elektromos gitár, dob, basszus, vokál. A klasszikus sor. Azt hiszem mindegyik más-más nemzet fia-lányaként. Hogy mi a csapat neve? Passz. Megkérdeztük, valaki azt mondta nincs nevük. Rendben. A sör ezen a helyen „mindössze” 6 dollár (900 forint) volt, élő zenével fűszerezve jóérzéssel bólintottam rá a pultos srác felé. Háromszor. Ilyen feltételek mellett csűrdöngölés és hajnalig visítás részemről Új-Zélandon kizárt, mondjuk nem is bánom, öreg vagyok én már az olyasmihez. Majd otthon!!! Az élőzene mellett persze a résztvevők összetétele, hovatartozása, megjelenése az, ami érdekelt és nem kellett csalódnom. Érdekes az a kavalkád, mondhatni vegyes bazár, amit ebben az országban feszt összefúj a szél. Ennek egy darabig még én is része és részese lehetek.