Valaki árulja már el nekem, milyen állatfajta és milyen ízű a magyar hot dog!? Egyébként a költői kérdésem második fele végül nem is annyira költői, itt Aucklandben ugyanis tudják rá a választ: állítólag csípős.
 |
| Hungarian hot dog (spicy) |
A minap az Auckland University étkezdéi felé vettem az irányt, elhaladtam egy mobil bódé mellett, majd szigorúan ügyelve, hogy az elképzelt lábnyomaimba lépjek, hátrafelé tettem három lépést. I retraced my steps, ahogy az ánglus mondaná szemléletesen. A bal szemgolyóm legbalabb sarkából ugyanis három szótagot betűztem ki fejben akaratlanul: Hun-ga-rian. Az imígyen képzett szó a másodperc törtrésze alatt felszökkent a tudati szférámba, ami mellesleg bamba sétálásom során szunnyadó állapotban hevert parlagon, képzettársítások és emlékek vonzódtak be a szó holdudvarába, mint megannyi szétszórt vasreszelék a mágnes testére, majd szorosan egymáshoz érve kérdések sorakoztak fel peckesen és kezdtek el masírozni a hangképző szervem, azaz a szám irányába: mit? (csúsztatott t-vel) hogy? mi van? Kicsivel később komplexebb kérdő mondatok megformálására is képessé váltam, de azok csak a már említett három cikornyázott változatai, így nem tartom érdemesnek időt fecsérelni a leírásukra.
A hirdetőtábla büszkén tolmácsolta retró stílusú vizuális üzenetét, melynek értelmében az említett bódé hot dog készítésre és eladásra specializálódott. Vagyis hát nem a bódé, az enyhén szólva badarság lenne, hanem a benne dolgozó alkalmazottak. Sweet as – ahogy Aucklandben mondanák, ami itt szabad fordításban annyit tesz, fúúú, de kafa! Az amerikai hot dog után rögtön javallott megkóstolni a magyar, majd a mediterrán és a német, azon belül is a frankfurti verziót. Az elsőről már hallottam. Ugyan még nem jártam az Újvilágban, de filmekben többször láttam, hogyan tanácsos a Wall Streeten horgolt ujjatlan kesztyűben és sapka-sálban fagyoskodó hot dog árustól az ebédszünetben papírpénzért vásárolt ételt deréktájon meghajtott pózban elfogyasztani, nehogy a ketchup a drága armani öltönyre fröccsenjen. Amikor az illető először beleharap a virslis kiflibe, na a társnak olyankor kell egy nem eldöntendő, azaz kérdőszavas kérdést feltenni az éppen aktuális tárgyalás védőbeszédével, vagy a tőzsdei részvények előre ki nem számítható árfolyam ingadozásával kapcsolatban, nehogy hot dog evő John (hívjuk alanyunkat csak Johnnak) – akinek amúgy is minden figyelmét leköti a junk food viszonylag kultúrált elfogyasztása – rögtön válaszolni tudjon. Tele szájjal pedig ugye nem illik beszélni, de úgy tűnik minden hot shot ügyvéd pont beteg volt, amikor a jogi egyetemen az illemet tanították, szóval virsli darabokat köpködve azért szinte mindig megkísérlik az azonnali válaszadást.
Ha a mediterrán szót hallják, itt valahogy mindenki a bárányhúsra gondol, a frankfurti virsli híre pedig úgy látszik ide is elért. És hogy milyen a magyar hot dog!? Nem tudom. Nem kóstoltam meg. Ááá, miért nem? Erre a kérdésre csak annyit mondanék, hogy Murphy néha nekem is túl közeli rokonom. Pár perccel a hot dogos stand megpillantása előtt toltam be ugyanis egy kebabot, éhségérzet erős koncentrálásra sem jött rám, másnapra pedig meggondolatlanul elvontatták a bódét. Ha valaki látja Aucklandben a hot dogos kocsit és olvassa ezt a segélykérő üzenetet, kérem kommentelje a gps koordinátákat alant, vagy hagyjon üzenetet a nem létező rögzítőmön. Azért becsukott szemmel el lehet képzelni az ízhatást, zárójelben kisbetűkkel tudniillik ez állt a HUNGARIAN szó után: (spicy). Csípős. Na bumm, ettől se lettem okosabb! Mintha a ráknak azt mondanád: „Te figyelj már, te rák! Te tudtad, hogy hátrafelé méssz?” „Komolyan? Nem mondod!? Freak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése