Képtelenség itt mindent felsorolni, de a hiányosságok számomra mindig az emberi mivoltunkról árulkodnak, éppen ezért nem törekszem tökélyre. To err is human. Azért meg lehet próbálni majdnem ott lenni. Az a baj a majdnem-mel, hogy az végül mindig nemet jelent; majdnem elértem a vonatot, tehát frankón lekéstem!
Szóltam már az új-zélandi angol nyelvről. Most csak annyit, ha valakinek a füle nincs ráhangolva például arra, hogy a hair, ear, air, heir, hare szavak itt mind ugyanúgy („hibásan”!?) ejtendők, akkor rövidtávon az ember idegein táncolnak az ebben a távoli és elszigetelt szigetországban furcsa fejlődési ívet vett angol nyelv hanghatásai. Két gyors példát hadd mondjak! Előszeretettel használják itt azt a szót, hogy overseas. Hogy ez mit jelent? Szó szerint természetesen azt, hogy tengerentúl(i). De hogy valójában mi haszna ennek a szerencsétlen kifejezésnek, azt nem igazán tudtam még eddig eldönteni. Logikával belegondolva a világ azon részére utalnak ezzel, ami Új-Zélandon kívül esik. "Are you from overseas?" – kérdezgetik előzékenyen. Hát hogyne! Hiszen Új-Zélandról nézve az egész világ overseas. Még az ausztrálok is a tengeren túlról integetnek, magyarán ha igennel válaszolok a kérdésre, azzal pusztán azt jelzem, hogy nem vagyok új-zélandi. Szerintem ezzel nem jutott valójában semmivel-semmihez közelebb az érdeklődő, magyarán származhatom a válaszadásom után Kamcsatkáról, Chile hegyeiből, az orosz sztyeppékről, Európa bármely országából, vagy Kínából. Talán az utóbbiból kinézetemre alapozva könnyen kizárhatnak. A másik éppen ezzel kapcsolatos. Itt bármilyen távol-keleti kinézetű arc Asian, azaz ázsiai. Természetesen érthető, hogy igen kockázatos nekünk, nem távol-keletieknek megkülönböztetni a japánokat a koreaikatól, vagy a vietnámiakat a tajvaniaktól. Ez biztonsági játék is egyben. De mi a helyzet az indiaiakkal? India nem Ázsiában van? Tudtommal igen. Végkövetkeztetésként: ezeket személy szerint hibás értelmezéseknek vélem, angolul úgy mondanánk misconceptions. Felvetettem ezt a problematikát egy-két helyinek, nem értették miről beszélek.
 |
| Rugby World Cup 2011 - első nap |
Szeptember kilencedike óta robog a Rugby World Cup 2011. Úgy vélem ez a kiwik által áhítattal csodált labdajáték (ráadásul az idei világbajnokság apropóján mesterségesen felturbózott állapotban) jól mutatja hogyan operál az új-zélandi szervezettség makroszinten. Azt gyanítom ez a nemzet önmagára lelt ebben a sportban. Először is mindössze 1987 óta létezik a rögbi világbajnokság fogalma, mely eseményt éppenséggel Új-Zélandon bonyolították le és amin – mily meglepő – a házigazdák diadalmaskodtak. Egy vékonyka és áttetsző történelemréteggel bíró nemzet nem a „régi” sportágak listájának valamelyikére akart feliratkozni, inkább létrehozott egyet saját magának, vagyis hát az egyetlen helyről, ahonnan nem szégyen kölcsönözni (tudniillik az angol anyaországtól) szinte kisajátította a rögbit. Mint ahogy a durcás kisgyerek happolja el a másik játékát, amikor az pont nem figyel: „Most már az enyém, nem adom vissza! Vedd el, ha tudod!” Persze mások is pályáznak a mai napig a rugby nation előkelő posztjára, a legnyomasztóbb ellenlábas talán Ausztrália, de Dél-Afrika is dulakodik előre már jó ideje. Ez a három eminens diák mindig az első padban virít, ahol rögbit okítanak, de megnyugtatásul közlöm, sokan vannak még, akik a helyükre szeretnének ülni, közelebb a rögbi-(h)ősök szelleme által életre lehelt tűzhöz. Szólok még később a résztvevő országok csapatairól, mert igencsak érdekfeszítő téma, különösen nekünk, nem angolajkúaknak. Szóval kis türelmeteket hadd kérjem ez ügyben! Ami miatt említem itt ezt a labdajátékot az, miszerint a rögbiben nem elég, ha van egy-két kiemelkedő teljesítményt nyújtó sztár játékosod, attól nagy valószínűség szerint nem fog nyerni a csapatod – magyarázta nekem valaki kihangsúlyozva a legjellemzőbb különbséget a focitól. Szóval így áll ez a dolog! – válaszoltam; szóval ezért nem tudok én egyetlen igazán, de úgy igazán világhíres rögbi játékost sem előbányászni a memóriámból. Hopp! Jonah Lamu, igen! Hogyne! Emlékszem rá, mert egyidejűleg négy ellenfél kellett ahhoz, hogy a földre vigyék… az angol kommentátor az 1999-es vb-n csak úgy hívta őt „the man mountain” (az emberhegy). De most komolyan, úgy igazán és őszintén, Pelé, Puskás, vagy Maradona mellett bármennyire óriás legyen is Lamu, a neve eltörpül. (Mellesleg évekig abban a tudatban éltem, hogy Lamu új-zélandi, aztán pár hete összetört a mécses, amikor ráeszméltem, hogy valójában Tongáról származik. Nem mintha osztana, vagy szorozna ez a reveláció.) A jó rögbi játék egyszóval csapatjáték, állítólag komolyabb szervezettséget igényel, mint a labdarúgás. Az individuum alább adja egyéni érdekeit a közösség javára, ami azt hiszen ezen nép kollektív jellemzője. Ez a kölcsönvett, viszonylag fiatal labdajáték az kiwik vérévé vált, mi több, felserkent az új vénában erős függőséget okozva mindkét oldalról. Zsák a foltját, mondhatnánk, bár nem tudom melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? – azaz az új-zélandiak tudatosan szemelték-e ki maguknak a rögbit és a nemzeti sportjuk trónjára ültették, vagy a rögbi veleszületett tulajdonságai vonzották és vonzzák magukhoz az érdeklődő kiwi sporttársat. Személy szerint mindkettőre egyaránt szavaznék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése