rimuzind

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy amikor korábban azt állítottam a kiwik szeretnek mókázni, nem jártam messze az igazságtól. Nyelvük pedig, amin keresztül kifejezik életérzéseiket, legalább annyira mókás, mint a szívük. Richie és Jamie lakótársaim kitalálták, menjünk el közösen a Rimuzind nevű szórakoztató parkba, ami angolul a theme park kategóriába eső szórakoztató egység, magyarul meg vidámparkként ismeretes. Korán felkelünk, odabuszozunk és délután ötkor elégedetten távozunk, addig van ugyanis nyitva. Mi is a helynek a neve még egyszer? Kérdezem. Rimuzind, így Richie. Tudom, van ugye a szivárvány, ez meg annak a végén van. Egyik kézzel ívet rajzol a levegőbe, majd a másik kéz mutatóujja kiböki a pozíciót. Aha! Értem már, Rainbow’s End. Igen-igen, ő is azt mondja: Rimuzind.



`Rimuzind` map

Ha a magyart beszélnék NZ-on, valószínű az is elszigetelt fejlődési pályára állt volna. Akár az erszényesek Ausztráliában, ahogy középiskolában tanultuk biológiából. Nyelvész és fonológusnak ez a közeg a Kánaán. A „rainbow” hangsorban például a szó eleji és végi diftongusok a magyar „i” és „u” magánhangzókhoz legközelebb álló hangokká egyszerűsödtek. A fő hangsúly az „ind” szótagra esik, a másodlagos hangsúly a „rin”-re. Így rajzolódik ki a hangsor jellegzetes íve, mint a szivárvány, csak ebben ott egy hurok. A többi csak szakbarbárokat érdekli, ami én sem vagyok. Mindenesetre ez a két szó, így egymás után, kiwi akcentussal kiejtve, könnyen lehetne akár egy szakirányú doktori disszertáció fejezettémája is.

Reggel lesétálunk a buszmegállóba, jön is a busz olyan negyven perc múlva. Nem kell azt elsietni, végül is csak hétköznap van, majd eljutnak a dolgozók ahova akarnak, ahogy akarnak. Indulásig bemegyünk egy BK-be egy szendvicsre. BK kimondva egyenlő Burger King leírva. Két sajtburger 5 dollár, 750 forint. Kezdődhet a viszonyítgatás. Otthon többször, itt most ettem először ilyet. Visszaérve a buszmegállóba és felszállva a hétszáz-akárhányas járatra mondja a fekete sofőr, hogy ez a busz másfél órát kanyarog a célig, de öt-hét perc múlva jön a gyorsjárat, érdemes azt megvárnunk. Jön is a gyorsjárat, olyan húsz perc múlva. Napi jegyet véve 10 dollárt költ el az ember, ami feleljen meg mondjuk 1500 forintnak – a budapesti 330 forintos vonaljegyek világában sem rossz árajánlat. Ez továbbá napijegy, annyit és annyiszor mehet vele az ember, amennyit a feneke kibír. Mutatom a maori sofőrnek a diákkedvezményemet, amit Maxx sticker-nek hívnak a diákkártyán, direkt tömegközlekedéshez jár egyetemistáknak. Honfitársaink az ország nyugati részén `matrica`, keleten `levonó` néven ismerik az ilyesmit. Ez állítólag 40% discount-ra is jogisíthat, jó ajánlat, mondtam még hetekkel ezelőtt az asszisztensnek. A maori sofőr nemlegesen rázza a fejét, erre nem jár kedvezmény, adjak neki tíz dollárt és üljek le. Pár napja komppal mentem át a szemközti félszigetre Devonportba, az a jegy is 10 dollárba került, ott is mutattam a kedvezményem, ott se kaptam. Jamie rosszallóan rázza a fejét: "New Zealand is a money hungry country." Nekem is feltűnt már az étvágya. A Maxx sticker-en jelesül három piktogram virít: egy busz, egy vonat és egy hajó. Kipróbálom majd vonatra is, hátha arra se lesz érvényes. Megéri itt diákoskodni!

A gyorsjárattal pontosan akkor érünk a helyszínre, mint az előttünk indult kanyargó lassújárat. Richie figyelmeztet, vigyázzak nehogy lelőjenek. Mivel látja nem értem a célzást, elárulja, hogy ez egy gengszter negyed. Új-Zélandon errefelé a legmagasabb a halálos kimenetelű bandaháborúkból fakadó atrocitások aránya, de ne aggódjak, rajtam nem látszik melyik gang-hez tartozom. Vigyorog. Auckland bandái. Mennyire lehet durva New York bandáihoz képest? Á, jóval könnyedebb kiadás, mondják a srácok. Bevásárlóközponton áthaladva és parkot megkerülve elérünk a bejárathoz, ahol nem ül senki a vendégfogadó-bódékban. Ezek ketten kiabálnak: "Oi, anybody here? Oooiii!" Sehol senki. Meglátok egy táblát, amire az van írva jegyet a legközelebbi épületben lehet váltani. "Good spot, mate." mondja Jamie. A napi belépő ára 47 dollár, durván 7000 forint. Gondoltam még nem véleményezek, nem láttam mi van bent, sőt eszembe jut hátha itt kapok végre valami kedvezményt. "Sorry, bro, we don’t do student discounts." Ez a pultos srác. Lehet jobb lenne elhajítanom ezt a diákkártyát… Richie azt mondja inkább adjam oda neki, ő majd eladja valakinek jó pénzért.

Invader

Szóval szigetfesztiválos lila napi karszalaggal vigyorogva a szélben szaporázzuk lépteinket az első élménygép felé. Órákon keresztül ez fogjuk csinálni – szélben eső nélkül, esőben széllel és szél nélkül, napsütésben széllel eső nélkül, szél-eső-napsütés trojkában és így tovább. Az időjárási intervallumok 10-20 percenként váltakoznak; Aigner Szilárd biztos gutagütést kapna. Az első gép neve Invader. Fordítsuk talán Megszállónak. Egy zöld színű űrbéli illegális bevándorló áll az irányítópultnál az ember-irányító mellett. Egy nagyjából húsz méteres földhöz rögzített S-alakú sínen siklik fel-le egy tengelye körül forgó-pörgő nyitott tárcsa, amire olyan húz ember rögzítheti magát székekbe biztonsági övvel. Felvettem videóra az egész huncutságot, eddig csak egyszer mertem visszanézni. Jamie élete egyik legnagyobb hibájának tartotta, hogy felült rá, Richie csak annyit mondott "it was awsome, bro", nekem meg homokzsákokkal kellett eltorlaszolnom a nyelőcsövem, nehogy a két BK szendvics áttörje a szájgátam. Jöhet a gokart. Az mindig nagy élmény. Igazából csak egyszer volt eddig hozzá szerencsém, a budaörsi pályán, de ez itt meg sem közelíti az otthonit, se a pálya hosszában, se a kocsik sebességében. Ráadásul előzni sem szabad, ezzel az egész ügymenet sava-borsa feszült keresztre. Csörlős szeneskocsival mentünk még végig egy mesterséges bányán, kivájt farönkhöz hasonlítani akaró csónakban kanálisoztunk elvarázsolt kastélyban, motoros gumicsónakokban ütközünk medencefallal és egymással, 3D filmben mentünk vissza a dinoszauruszok világába, 180 fokos dóm belső falára vetített filmen ugrottunk ki repülőből, végül dodzsemeztünk.

Rollercoaster (front) - Power Surge (back)

Ezek is érdekesek ugyan, de az Invader mellett három élmény külön említésre méltó: a Rollercoaster, a Power Surge és a Fear Fall. Az első ugye fix acélpályán viszi végig a kisvasútba ültetett delikvenst dugóhúzóban pörögve, helyenként fejjel lefelé A-ból igazából vissza A-ba. Ezzel szitáló esőfüggönybe belerepülni a kimondott kaland. Bőrig áztunk, majd öt perc alatt megszáradtunk. A másodikról csak pszichológussal vagyok hajlandó beszélni, komolyabb összegért sem ülnék fel rá többet. Azt hittem valami NASA tesztgépbe szíjaztak és valaki stopperórával méri mikor ájulok el. Falfehér lehettem. A harmadik volt a pont az i betűn. Szabadesés! Angolul free fall, de feltűnt, ennek fear fall a neve, azaz „félelmetes zuhanás”. Két társaddal együtt beültetnek egy-egy székbe, csörlő felhúz kábé hat emelet magasra, onnan meg szépen a gravitáció szabályaira bíznak. Becsapódás előtt persze megmentenek. Triónk a Foxtrot Uniform Charlie Kilo szavak kezdőbetűiből kirakható szót kiáltotta kórusban, ma sokadjára. Miután kiszálltunk, mindhárman egyetértettünk, hogy jobb lesz megpihenni. Üljünk le, különben átnevezem Aucklandet Öklend városának… elmagyarázom a kiwiknek a szómókát, amit anno én is öcsémtől hallottam. A nap hátralévő részében Richie és Jamie így hívja városukat.

Mini golfot játszunk. Kiderül van tehetségem hozzá, ami eddig saját magam előtt is rejtve maradt. Fölényesen győztem két „ellenfelem” előtt. Ugyan sport terén soha nem dúlt bennem versenyszellem, itt azért elfogott a győzelem mámorító érzése. A srácok szerint „a híres magyar golfozóval” volt dolguk, csak eddig eltitkoltam előlük. "Is there a man, the famuos Hungarian golfer?" - kérdezi valamelyik. Hogyne, Új-Zélandon inkognitóban. Mittomén. Arra viszont emlékszem, amikor Tiger Woods 1997-ben 21 évesen 18 under par-ral megnyerte a US Masterst. Ő volt a legfiatalabb golfjátékos, akinek ez sikerült. Sportenciklopédistáknak ez biztos érdekes adat, nekem „csak” egy emlék.

Összességében kimondottan meg voltam elégedve az ár-érték aránnyal; a nap végi osztás-szorzás eredménye pozitív képet mutatott. Valamikor gyerekkoromban lehettem utoljára vidámparkban. Ez az emlék jobban megmarad majd, de az is biztos, csak saját gyerekkel fordulok meg legközelebb ehhez hasonló helyen. Még egy valódi szivárvány is előkerült a kelléktárból a nap végére. Ez ám az igazi Rimuzind!

Richie `n Jamie on Power Surge