medical test

Kedden orvosi vizsgálaton voltam, aminek a vérkép és mellkasröntgen eredménye péntekre pedig meg is érkezett. Ahhoz, hogy diákvízumot kaphassak ugyanis kiváló testi és lelki egészségnek kell örvendjek, aminek kiderült problémamentesen örvendek is. A kis kínai dokinéni megnyugodott, semmilyen devianciával nem szembesült, így nagyban megkönnyítettem az életét, amiért külön köszönetet is mondott és megkért, tartsam fent ezt az idilli állapotot.

Medical Centre

Összességében azt kell mondjam, nagyon meg voltam elégedve a vizsgálat körülményeivel, a hatékonysággal és elsősorban az eredménnyel. Mennek dolgok zökkenőmentesen is Új-Zélandon; igenis létezik az éremnek ez az oldala. Első lépés a röntgen, 10 perc alatt készen is vagyunk. Fájdalommentes beavatkozás. Leülve pár oldalt tudtam csak átnyálazni a szokásos tavalyi magazinokból a váróban, máris szólítanak. Középkorú kiwi asszisztenshölgy a második lépcsőfok. Pár bemutatkozó kérdés után rá is térünk a lényegre: súly, magasság, vérnyomás, általános fizikai és lelki közérzet. Pipa, pipa, pipa, pipa. Pisiteszt, rögtön analizátorba: minden rendben. Pipa. Majd jön a szemvizsgálat. Álljak a felrajzolt talpra és mondjam, amit látok. A „könnyű” részek után alulról a harmadik sort olvasom. Az alatta lévő két sor már csak két párhuzamos egyeneseknek tűnik, mintha nem is különálló betűkből állnának. A felső vonalat talán vastagabb filccel húzták. Az én soromban az első egy O betű… megtorpanok, eddig jó, így az asszisztens. A második úgy lebeg, mint forró nyári napokon az úttest. Szinte szublimál. „Let’s get back to this one a bit later, shall we?” mondom. Ahogy nekem kényelmes, jön a válasz, mire én rákmenetben hátulról kezdem olvasni a „szöveget”, mint az arabok. L… igen, mondja az asszisztens, tehát K. Hogyne, akarom mondani K, csak összeakadt a nyelvem. Illetve a szemem. Előtte T, annak előtte meg P. A sor kezdőbetűje O, azt tisztán látom, de azt már említettem is. Nagyszerű, eddig már kevesen jutnak el, a legalsó két sort meg csak sólymok és sasok látják, de őket képtelenség rábírni az olvasásra. Meghiszem azt, akárcsak varjakat reptetni a víz alatt. Mindenesetre, ha némi fantáziával kitoldom az olvasott betűket, akár ki tudnánk rakni azt a szót, hogy OPTIKA. Biztos humoros kedvében volt a táblakészítő: gondolhatta magában, aki idáig eljut, azt kapjon már valami ajándékot! Valóban, OPTIKA, válaszolja az asszisztensnő, erre még nem is gondolt, egy pillanatra meg is áll a toll a kezében. Míg ő ír, én azon kezdtem el agyalni, hogyan is tanultuk annak idején az egyetemen fonológia szemináriumon…? A szó eleji p,t,k hangok minden esetben hehezetesek, azaz kimondva követi őket egy kis baráti h hang, kivéve abban az esetben, ha a p,t,k hangokat sziszegő hang előzi meg. Egy s (kimondva sz) meg is felel. Igen, igen, valahogy így. Például a p(h)eak hehezetes, de a speak már nem, a t(h)ake hehezetes, de a steak már nem, a k(h)ey hehezetes, de a ski már nem. Ez az angol nyelvre igaz ám, a magyarral nem kompatibilis a szabály. Aztán gondolataim susnyását széthúzva látom, hogy mozog az asszisztensnő szája, közben lassan felcsavarják hozzá a hangerőt is: „… zzzhhhhh… come with me.” Kiváló a példa, köszönöm, a come szó is hehezetes, mert a p,t,k hangoknál a kiejtés számít, nem a helyesírás. Követem.

Vérvétel következik. A mumusom. Soha nem fog a „hónap véradója” tábla díszelegni a falamon, ezt tény. Ha már a szavak formájánál és alakjánál jártunk az imént, furcsa, hogy egy-egy betűsor milyen érzést vált ki az emberből. Esetemben például, ha azt a szót hallom érv, nem történik semmi. A rév is hidegen hagy. Semmi. Viszont ha azt találom hallani vér, rögvest beremeg a térdem és szemmel a menekülési útvonalat keresem. Kérem az asszisztensnőt, hadd feküdjek le, mert ez a beavatkozás nálam sufniba van zárva, a kulcsot meg elhajítottam a csalitosba. Most erre a rejtekhelyre törünk be. Ülve nem biztos, hogy átvészelem. Semmi gond, hallom már vízszintesben, csapások a vénámon, „hmmm, nice vein” a fülemben, nedves vatta a bőrömön, tűszúrás a karomban, idegen anyag az eremben, szörcsögés műanyag fiolában, egy fehérhomokos tengerpart erőltetett gondolatban, de csak partra vetett vérző bálnák fújtatnak vért köpve szanaszét, greenpeace-es pólóban mentem őket, velük együtt a lelkemet, és miután az egész napos munka végén lemegy a nap, fáradtan, de elégedetten terülök el a hátamon egyedül a parton… a steril ágyon, egy perc múlva, neonfényben… Sylvania T12-es fénycső… egy kamionra ötvenkét raklap férne belőle, de mivel ez „lelógós”, így csak esetleg ötven raklap. Régi munkaköri ártalom (GE Lighting, mi más?) Felkelek.

egy pár tüdő

Meg is volnánk, jöjjek vissza pénteken, délután három jó lesz? - dobban az asszisztensnő hangja szívritmusra. Dam-dam... hogyne... dam-dam. Péntek háromkor a harmadik lépcsőfok a kis kínai dokinéni, aki mélyen meghajolva üdvözöl, én meg ettől annyira megilletődöm, hogy megbotlok a küszöbben, de szerencsére sportcipőben nagyot szökkenve korrigálok. Előzőleg kitöltöttem az orvosi kérdőívet, amelyen ismételt döbbenetemre végtelen kérdéssor kígyózott: voltam-e valaha műtve, ha dohányzom, számoljam ki az elmúlt évek során összesen hány doboz cigarettát szívtam el, iszom-e alkoholt, mit és mennyit, él-e és egészséges-e mindenki a közvetlen családomban, van-e gyerekem, élnek-e és ha meghaltak, mikor és miben, HIV fertőzött vagyok-e, leukémiás vagyok-e, sosehallottammégbetegségem van-e, milyen országokban jártam az elmúlt öt évben. Ilyen és ezekhez hasonló teljes átvilágító kérdések tömkelege. Félreteszem a „személyiségi jogok” kifejezés értelmét. A doktornő pupilláimba világít, műanyagtölcsérrel a fülembe les, megnézi a pulzuson a nyaki ütőeremen, mindkét lábfejemen, térdreflexet vizsgál, guggoltat, majd tyúklépésben jártat, becsukott szemmel és kinyújtott karral egyenesen állíttat, orrhegytől ujjbegy-összeérinttet, hasüreget nyomkod… még jó, hogy tótágast nem kellett állnom! Ilyen részletes vizsgálaton még életemben nem voltam. Minden anyagot kézhez kapok, még a röntgenlapomat is, elköszönés, majd irány a posta. Most már csak várnom kell mikor kapok visszajelzést a vízummal kapcsolatban. Lehet egy hét, lehet két hónap. Félek az utóbbi.