halandzsanap

Tegnap reggel homlokráncolva egy furcsán fura szóösszetétellel a fejemben keltem. Így hangzott: „fiokandram ostromtoll”. Tippem sincs mit jelenthet, de egy elmélet szerint az egész napunk olyan lesz, amilyen az első gondolt és/vagy kimondott szavunk, mivel a szavaknak teremtő erejük van. Talán ezért is veszélyes halandzsa szavakat kreálni (főleg pitymallatkor), mert az ember nem tudhatja mit hoz velük létre. Weöres Sándor is kísérletezgetett halandzsa versekkel, Latinovitscsal előszeretettel mondogatták fel egymásnak az érthetetlent és értelmezhetetlent. Állítólag a hangzás esztétikuma számít, de ezzel én már nem foglalkozom. Azt viszont elhiszem, hogy a napom olyan lesz, amit a „fiokandram ostromtoll” sugall: kaotikus!

uni library

Van itt az egyetemnek egy olyan pályázata, mely szerint kaphat az ember 150 dollárt a kártyájára, amit nyomtatásra és fénymásolásra elkölthet ebben az évben. Jár vele egy formanyomtatvány, amit mailben megkaptam, ki kell nyomtatni, kitölteni és az irodában leadni. Úgy vagyok vele, ha már ezt adnák, a diákvízum kérelmi költségét ezúton visszakapnám, ami éppen 150 dollár volt. Nyomtatnom, fénymásolnom mindenképpen kell. Rendben, első lépésként tehát ki kéne nyomtatni a hivatalos kérelmet, ami egy oldal és egy példányban kéretik leadni. Nagyszerű. Hol nyomtassam ki, ez a kérdés? Gondolom a könyvtárban, nem igaz? Bemegyek. Igen, nyomtathatok, csak töltsem fel a diákkártyámat pénzzel. Mondom, köszönöm, de nem akarom a diákkártyámat feltölteni pénzzel, mert éppen arra pályázok, hogy az egyetem töltse fel nekem, ergo „helyettem” a diákkártyámat pénzzel. Csak egy oldalt szeretnék kinyomtatni, itt van pendrive-on a dokumentum a zsebemben, a kezemben meg itt van 10 cent, ennyibe kerül egy oldal. Ennyi az ára ugye? Valakinek hadd adjam oda és nyomtassátok már nekem ki, legyetek oly jók! Aaazt nem lehet! Pénzért nem nyomtatnak. Menjek át a másik épületbe, talán a számítógépteremben lehet. Ott is megkérdem, ugyanaz a szituáció. Ismét egy mutatom-segítek-de-valójában-nem-érdekel-a-gondod emberrel van dolgom. Mondom a srácnak, te idefigyejjé`, te mosolykirály, egy dolgot mondjá` meg nekem: valahol, érted akkkárhol ebben a városban, vagy ezen a szigeten ki tudok nyomtatni egy darab oldalt a pendrive-omról 10 cent ellenében??? Hajlandó vagyok akár a dupláját kifizetni. Nem kártyára pénzt feltölteni banki átutalással, meg account-ot (számlát) nyitni, meg user ID-t beállítani, meg password-öt erre külön kérni, meg mittoménmégmiccsinálni egy nyavalyás lapért. Ironikusan vágtam az előző kérdésemre adandó válasza előtt a szavába, amit közben meg is bántam, de kiderült igazam lett. Fúúú, az elképzelhetetlen. De talán menjek át a városi könyvtárba, ott esetleg menni fog. Szuper, köszi, szevasz. Szeretnek gyorsan szabadulni a „problémás vevőtől”.

public library

Minden közel van amúgy egymáshoz, három perc séta a következő célállomás. A bejáratnál áll egy hölgy az információs pultnál, egy monstrum `i` betű alatt. Mosolyogva fogad, elsorolom mit szeretnék. Jó, menjek fel az első emeletre, ott jobbra és egy ehhez hasonlatos információs pultnál érdeklődjek, ők elintézik nekem. Felmegyek a mozgólépcsőn, könnyedén megtalálom a jelzett tárgyat, mögötte az élő embert. Mondom ott is mi az óhajom-sóhajom-bánatom-panaszom. Jó, menjek le a földszintre, aztán jobbra, ott van egy nagyon nagy információs pult, na ott kell érdeklődnöm. Megkeresem. Kicsit fásultan már, de "közel a cél" szlogennel elmondom mit és hogyan szeretnék. Húúú, hát készpénzt nem fogadhatnak el! Ez mondom nem készpénz, ez egy 20 centes pénzérme, ennél csak a 10 centes kisebb, egyébként is tegnap találtam a földön, azt hittem ez lesz a szerencsepénzem, odaadom szívesen, de nagyon kéne az az egy lap. Pont azért kéne, hogy tudjak majd nyomtatni, teccemérteni a 22-es csapdáját? Jelenleg az a bajom, hogy nem tudom kinyomtatni azt a lapot, amit le kell adnom ahhoz, hogy később tudjak nyomtatni. Szürreális. Végül feladom, töltse fel a kártyámat ezzel a 20 centtel, ha annyira szeretné. "Természetesen!" - mondja mosollyal az arcán. Megtörténik, kitöltök egy lapot a regisztrációhoz a városi könyvtárba, arról a hölgy bepötyögi az adatokat a számítógépes nyilvántartásba, generál egy user ID-t és egy password-öt, amivel fáradjak oda ahhoz a géphez és foglaljak be magamnak egy számítógépet húsz perces időintervallumra. De nekem nem kell húsz percre számítógép! Nem baj, akkor is ezt a menetrendet kell követnem. Rend a lelke mindennek.

`várni, csak várni, mindig csak várni`

Miután a foglalás egy mögöttem álló spanyol lány segítségével megtörtént, üljek le és várjak 50 percet, ugyanis annyian vannak előttem a sorban, közben figyeljem azt a monitort (mutatja a falon), amikor azon megjelenik a nevem, üljek ahhoz a géphez, amit jelez. Így is lett: alig negyven percet vártam, közben egy újságcikkből megtudtam, hogy Iggy Pop egyik lába rövidebb, mint a másik, ezért felemás cipőt hord. Nevemet látva nagy ívben hajítottam el Iggy 63 éves szikár testét, végre gép elé ülhetek, belogoltam az újonnan kapott adataimmal, csatlakoztattam a pendrive-omat a szamítógéphez, megnyitottam a releváns dokumentumot és rányomtam a PRINT gombra. Sikerült? Nem tudom, most akkor sikerült? A nyomtatóban nem látom a lapot. Odamegyek a pulthoz, kérdezem a hölgyet hol találom azt a nyomtatót, mert látom több is van, ahol a nyomtatásom lesz. Ott, mutat arra a printerre, ahol előzőleg én is kerestem a lapom. Nincs ott. Nincs? Az hogy lehet? Adtam a fő számítógépen engedélyt a nyomtatásra? Miii vaaan??? Ammegmi??? Ismét be kell logolnom azon a gépen, ahol eredetileg befoglaltam a 20 perces időmet és fel kell oldanom a nyomtatási kérelmemet, csak utána jön ki a lap. Megcsináltam, kikaptam a lapot és úgy húztam a helyszínről, mintha minden továbbra is ott töltött másodpercért pénzt kértek volna tőlem.

Később egy Victor Burgin nevű fickó (nem feltétlen kell ismerni) In/Different Spaces (1996) című könyvébe olvastam bele. Nem tudom lefordították-e magyarra, ha igen, akkor hogyan, de értelmezésem szerint a cím azt a szójátékot játssza, hogy valaki különböző helyeken fordul meg, olyan helyeken, melyek érdektelenek számára, esetleg az illető helyek az érdeklődés teljes hiányával vannak feléje. Erről többet itt és most nem kívánok szólni…

A (rám)erőltetett rend a beleim tájékán rendszerint ellenérzést vált ki. A fölös halandzsa beleáll a gyomromba, mint valami gerely. Még a középiskolai történelemtanárom mondta egy alkalommal, hogy a németek a 2.Vh-ban azért nem jutottak el Sztálingrádig, mert az oroszok a hatalmas és félelmet nem ismerő Tél Tábornokkal szövetkeztek. Ennek analógiájára a tegnapom vezére Káosz Kapitány lehetett. Időközben hiába próbáltam a halandzsa mögé értelmet csempészni, a képzelőerőm gyöngének bizonyult.