nemzet-benyomás I. (sors vs szerencse)

Úgy vélem, ahogy az egyes embereknek külön-külön, úgy minden nemzetnek saját bejáratú sorsa van. Feltételezem, hogy valamely kultúrkörbe születni, abban felnőni és megöregedni eleve predestinál egy vagon lehetőséget, amit készen kap az egyén élete során. Más dolgokat már születés előttről magunkkal cipelünk. Henri Bergson terminusa ezekre `prenatal dispositions`, de az okoskodás helyett mindig is jobban szerettem főzni. Mint a félig előre elkészített étel: bedobod a forrásban lévő vízbe, három percig rotyog, hozzászórod a mellékelt tasakban lévő port, aztán zárhatod is el a sparherten a gázt. Eheted, amit főztél. Hogy ki milyen saját alapanyagot tesz még hozzá, mivel „turbózza fel” az alapételt, az már az egyén dolga; főleg attól függ, mit rejt a hűtőszekrény, alanyunk mennyire rutinos és hallott-e már „képzelőerőről”, valamint hány Jamie Oliver szakácskönyvet nyálazott végig bónusz ötletekért.

Igazából itt engem nem az egyéni adalékok érdekelnek, annyian vagyunk a sárgolyón, hogy a világ vége előtt se végeznék. Viszont nemzeti sajátosságokat már csak matematikailag könnyebb csokorba szedni. Más népek körében élni pedig speciális mozgatórugó, hogy nyilatkozzon az „idegen” a szóban forgó náció alaptulajdonságairól, ráadásul külön feljogosítva is érzi rá magát. Hadd tegyek kicsit én is most így.

city of sails

Az új-zélandiakról eddig azt jegyeztem meg, hogy olyanok, mint a gyerekek. Nem gyerekesek, gyermekdedek. Van különbség. Lehet itt ugyanis nyugodtan mezítláb sétálni a járdán, majd onnan ugyancsak lábbeli nélkül boltba-bankba-könyvtárba belépni (felnőttként!); csoportosan, vagy szólóban hemperegni parki pázsiton narancslevet szürcsölgetve és muffint majszolgatva; utcán hirtelen ötlettől vezérelve feliratkozni a haverokkal egy paintball szombat-délutánra; szeles napon vitorlás hajóra pattanni és a klubtársakkal egy ad hoc verseny keretein belül szelni a habokat az öbölben; madárlesre kompozni egy közeli szigetre; esetleg buszra szállni és egy néptelen partszakaszon kagylóhélyakat rugdosni. Amit pedig a világ egyéb utazási irodáiban az „extrém sportok” kategóriához lapozva olvashat az ember, azt itt kis túlzással mindenki műveli.

Tamaki Rd

folyt. köv.