nyelvileg kompetens, helyileg inkompetens

Új-Zélandon valahogy mindig elfog a bizonyítási vágy, nem mintha különösebben élvezném a dolgot, inkább mert folyton kényszerítve vagyok rá. Ez itt el-ki-és megkerülhetetlen, olybá tűnik. Legújabb megmérettetési platformom, amiről ezúton számolok be, az ún. DELNA nyelvi kompetencia teszt volt. Aki esetleg nem lenne tisztában ezen világmegváltó nyelvtudás-beazonosító „vizsga” nevének valós jelentésével, annak ezúttal kegyesen elárulom: Diagnostic English Language Needs Assessment.

Az angol-szász kultúrkör (axiómaként fogadjuk most el, hogy létezik ilyen) a rövidítések táptalaja, egyenesen burjánzanak benne a mozaikszavak. Természetesen ebben is Amerika a főkolompos. Azt hiszem többen vagyunk, mint gondolnánk, akik nem tudjuk mit jelenthet a CIA, az FBI és még sorolhatnánk. Más kevésbé egyértelmű gyökerű szavakról nem is beszélve. Kedvencem a „lézer”, ami ugye valaha LASER volt, mielőtt elszenvedte volna a magyarosítást. Ez eredetileg annyit tesz, Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation. Egyértelmű, nem? Ahogy Galla Miki mondaná: „Egy újabb érdekes adat.” Úgy vélem, nem is az a működési elv, hogy a szakemberek kitalálnak egy kacifántos elnevezést, majd a kezdőbetűiből legényesen kirakják az aktuális „becenevet”, hátradőlnek és mindenki boldog. Pont fordítva lehet: a rövidítés alapján sakkozhatják ki a teljes elnevezést… minden egyes szót… szépen… precízen… a helyére passzintva. Egy hangzatos rövidítést könny(ebb)en eltárol az agy. Nehéz fajsúlyú dolgok emészthetőbbnek, nagy és komoly emberek becézve rögtön barátságosabbnak tűnnek: William Clinton is csak Bill egyes körökben, Nixon elnök Tricky Dick, a leghíresebbet JFK-nek hívják, a legkedvesebb meg Teddy Rooselvelt.

Old Choral Hall

A DELNA is fent volt a jóbaráti listámon mindaddig, amíg jobban meg nem ismertem. Ez egy rövid angol nyelvi felmérés, ún. screening; 30 perces nyelvi kompetencia teszt. Kötelezővé tették a University of Auckland intézményében, mindenkinek át kell esnie ezen a tűzkeresztségen. Az sem kivétel, akinek történetesen papírja van róla, hogy apja anyja angol anyanyelvű, mi több, ő maga is. Állítólag azt mérik, ki mennyire van tisztában az akadenikus angol nyelvvel, azaz mennyire ismer szofisztikát angol szavakat és kifejezéseket. Szüksége van-e az illetőnek további kiértékelésre és a későbbiekben esetleg angol nyelvi pallérozásra. Délután 3-ra foglaltam be még előző nap magam online. Az instrukció szerint a helyszín a HSB building, room 259, level 2, bejárat a Wynyard Street felől. Fogalmam sincs hol lehet a Wynyard Street, azt hogy mit jelenthet az épület nevének HSB rövidítése meg akkor se tudnám megmondani, ha azzal fenyegetnének egy szeneslapáttal ütnek agyon. Későn indulok el, majdnem fél 3 van, egész délelőtt jegyzeteltem. Gyorsan felugrok az Old Choral Hall névre hallgató épületbe a számítógépasztalomhoz, gondoltam utánajárok a neten hol is van pontosan jelenésem. Valentina olasz kollegina a helyén ül, üdvözöljük egymást. Elmondom neki mi a helyzet. Kalkulál, melyik épület is lehet az… nincs időm ilyesmire, mindössze perceim vannak! Vezérszavam a hatékonyság! Ellenben megtudom tőle, hogy a HSB a célállomás nevében a Human Sciences Building rövidítése. Fél siker. Az időközben betöltődött online térkép azt mutatja, hogy a Wynyard Street párhuzamos a Symonds Streettel. Azt legalább tudom melyik. Át a zebrán, futólépésben le a dombon, balra tart. Lihegve az első szembejövő japán lányt megkérdem véleménye szerint merre lehet a HSB épület. Legjobb ha vele megyek, mondja, mert az építkezés miatt le van zárva a rendes bejárat. Megmutatja, de a Symonds Street felől, ami nem kompatibilis a netes utasításban leírtakkal, azaz így nem a Wynyard Street felől közelítem meg az objektumot. Nem lehet ez olyan nagy baj, gondolom magamban. Dehogynem! Ha ló nincs, szamár is jó felkiáltással berontok a lengőajtón, hatalmas felfestésen látom, hogy a harmadik szinten vagyok. Az meg hogy lehet? Hiszen az imént léptem be az utcaszintről! Most nem érek rá efféle elméleti kérdésekkel foglalkozni, elfogadom a szintmeghatározást. Ebben az esetben a kettes szint eggyel lentebb lesz, azaz az alagsorban, így okoskodom. Lepillantok a vaslépcsőn, láss csodát, valóban! Uzsgyi, letrappolok, kézben a cetlivel, amire mindent felírtam… de sehol a 259-es terem! A legközelebbi a 208, de akárhogy szuggerálom, a szám ötveneggyel hibázik, sehogy sem lesz belőle 259, a folyosónak pedig itt a vége. Falon csak nem megyek át. Hátraarc.

Fisher Building

Az egyik előadóteremből kisétál egy alig 50-es fickó, nekiszegezem a kérdést. Aki látta A hal neve Wanda című filmet, az tud asszociálni hogyan éreztem magam, amikor emberünk elkezdett erősen dadogni. A filmben John Cleese próbálja siettében topogva kihúzni a dadogós Michael Palin figurájából, hova tűnt Wanda (ez egy nő neve is, nem csak egy halé), kivel távozott és mikor. A dadogós meg az istennek nem bírja kimondani, hogy a re..re..re-re..reptérre, kö-kö-kö..rül-be-be-belül... itt John Cleese nyugtatja (főleg magát): "Take your time. There’s no need to hurry." Dehogynem, sietnék! Kedvem lett volna megrázni a fickót, akárcsak a filmben, nyögd már ki hol van a 259-es terem!!! Aztán térképet ránt – micsoda ötlet – és megmutatja, hogy a Waterloo Quadrantra kell mennem, mert ott van a DELNA központja a Fisher Buildingben. Micsoda!? De hát a HSB épületben kell lennie valahol. Azt ő nem tudja, de a központ nem itt van. "That’s the best I can do for you, mate." Megköszönöm, elfutok. Tudom hol van a Fisher Building, alig másfél percre. Közben azon gondolkodom, milyen furcsa, hogy az utolsó mondatot dadogás nélkül mondta ki. Hmmm, biztos végig bolondot csinált belőlem, most meg röhög a markában. Ezen a ponton nem bírtam tovább futni, meg kellett állnom, mert a gondolattól elfogott a nevetőgörcs. A Brian élete című filmben – ami ugyancsak Monthy Python agymenés – van az a jelenet, amikor az őrült foglárt dadogó társa próbálja meg tolmácsolni a római tisztnek és választ adni a kérdésére, hány kereszthalálra ítélt rab ment már eddig ki. Amikor a katona távozik, ezek ketten folyékonyan folytatják egymás közt a félbehagyott történetmesélést: „Tehát ott tartottam, hogy…” Nekem most már úgyis mindegy, lelassítom a lépteim és a pulzusom… mi történhet? Ez itt Új-Zéland, senkit nem láttam még sietni sehova.



Fisher Building - entrance

Máris tíz perc késéssel a Fisher Buildingbe lépve ezúttal rögtön a második szinten találom magam. A főbejáraton jöttem be, kettőt hátralépve még egyszer meggyőződöm felőle. Ezek szerint engem ma valami felső erő direkt ugrat! Vagy egyszerűen sutba vághatom a ráció és a józanész diktálta szabályokat; ahogy Yoda mester mondaná: „You must unlearn what you have learned.” Kösz a tippet. Ki van írva Reception a negyedik emeleten… de milyen megfontolásból lenne a recepció a negyediken? Nem értem. Viszont csak két emeletet kell mennem, mivel ugye máris a másodikon vagyok: van ott ugyan egy fehér félköríves asztal, ami recepciós pult jelleggel bír, de teljesen üres és nem ül mögötte senki. Az egyik szobának nyitva az ajtaja, bent egy batikolt ruhákból, különféle zeneszerszámokból és papírhalmokból összehordott kupac tetején két fickó ül egy monitor előtt. Beszélgetnek, de azért tiszteletteljesen közbeszólok. Felém fordulva mindkettő mosolyog, majd a „rangidős” tiszt elárulja, hogy a recepció csak megtévesztés, már évek óta nem funkcionál. „Vicces, nem?” - kérdezi. „Aha.” Egy pillanat, mindjárt elkezdek nevetni. Amúgy kérdésemre válaszolva fogalma sincs hol lehet a DELNA központ, ez a zenei részleg, ők itt csak zavarodott elméjű muzsikusok. Csillog a szem a svájci sapkához hasonlatos fejfedő és a Don Quixote kecskeszakáll közt valahol egy-harmad úton. Na, ezen már nevetnem kellett, kiváló humorérzékkel időzített megjegyzés volt.

HSB Building

Elhatározom, itthagyom ezt a félnótás társaságot és kizárólag az ösztöneimre hagyatkozva addig éljek is megkeresem azt a bizonyos 259-es termet abban a bizonyos HSB-ben. A máris vesztesek teljes nyugalmával öt és fél perc alatt megtaláltam! A gépterembe tartva ma már konkrétan el is mentem előtte. Felmegyek és látom egy faltól falig tartó üvegablak mögött ketten ülnek egy-egy monitor előtt saccra ötven helyből, elöl meg egy keresztbe tett lábú papucsos lány könyvet olvas. Nyílván ő a felügyelő. A folyosón elhalad mellettem egy idősebb hölgy, majd az irodájából kiszól, hogy pont úgy nézek ki, mint aki fel akarna tenni neki egy kédést. Ki vele! Felteszem neki a kérdést. Jó helyen járok? Igen. El se hiszem! Megpróbálja tornamozdulatokkal elkapni a könyvébe merülő lány tekintetét... én ebben ugyan nem veszek részt, mondom neki, inkább bekopogok. Bent a hangjelzésre reagálnak. Na jó, én voltam a hatékonyabb, mondja a nő és sértődést színlelve, lebiggyesztett alsó ajakkal elvonul. Semmi gond, mondja a töltött galamb megjelenésű kislány, nem baj hogy késtem, igazából itt nincs is időpont, amikor elkezdem, akkor indul a fél óra. Hát ezért vergődtem végig az elmúlt majd egy órát!!!??? Az instrukciók meghallgatása után csatakosan leülök „megírni” a tesztet. Két részből áll, amolyan online kattintgatós rendszer. Az első része pite. Egy-egy közismert angol szó szinonímáját kell kiválasztani a mellette lévő legördülő menüs lehetősegek közül. Például a `buy` ige párja a `purchase`, vagy ha hatásosabban akarod mondani azt hogy `get`, mondd azt `obtain`. Némelyik ezeknél kaliberrel nehezebb. A második résznél meglepetésemre kifutok az időből. Tíz perc alatt egy összefüggő szöveg minden egyes sorából ki kell kattintani azt az egy szót, ami nyelvtanilag és ennek megfelelően tartalmilag sem illik oda. A téma a tengeri halfogyasztás áldásos biológiai hatásait listázza, mint például jobb vérkeringés, hatékonyabb agyfunkciók, eleve hosszabb és egészségesebb élet. Ilyesmik. Alapból nem szeretem a halat, bár mostanában kimondottan sokat eszek belőle itt Aucklandben. Elkezdem olvasni a szöveget, sorra jönnek a sorok, például ...fish in the ocean mind are not only a healthy source of energy but are also nutritious... az a `mind` szócska meg mit keres ebben a mondatrészben? Bejelölöm, sárga színűre vált. Jöhet a következő sor. Mielőtt a végére értem volna, elfogyott az időm, az utolsó egy percben már kezem-lábam eldobva vagtában kattintgattam, miközben azt ordítottam: `Nooooooooooo...` Vége. Kérem kapcsolja ki. Mármint ön, a gépet.

Hát ez nem ment valami jól. Régóta nem fogtak meg ennyire nyelvileg, rendesen rosszul éreztem magam, fejleszegve kullogtam az utcán. Hogy-hogy nem tudtam befejezni, ilyen lassú lettem volna? Negyvennyolc órán belül mindenesetre mailben megkapom a kiértékelést. Rettegd azt a percet, barátom! Másnap ott a mail az inboxban, rárabolok, azt írják megfelel az angol akademikus nyelvi ismeretem a kívánalmaknak. Nincs szükségem további felmérésre, se tanfolyamra. Az eslő rész hibátlan lett, a másodiknak a végén hibáztam többször. Na ja, ahol tippelgettem, ez nem lottó. Szóval így állunk! Ez egy olyan teszt, ahol direkt túl hosszúra méretezik a szöveget, nehogy tíz perc alatt be lehessen fejezni, inkább arra kíváncsiak, ki meddig jut el ennyi idő alatt. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe?