fotózásról nincs fotó!

Megyek le a minap egész késő este a szobámból, gondoltam átbattyogok az egyetemre és megnézem a könyvtárban a levelezésem, meg még egy-két dolgot a neten. Ahogy leérek a főcsarnokba és ballagok gondolataimmal bíbelődve a kijárat felé, nyílik az ajtó és ki lép be rajta? Darth Vader!

Azt hittem a szemem káprázik. Egyébként elég gyér volt a világítás. Pislogok. Egy pillanatra inamba szállt a bátorságom. Az oldalamhoz kapok a lézerkardomért, nincs a helyén (sose volt lézerkardom!) – igazából a fényképezőgépem kerestem. Mert hát gondolom mindenki számára nyilvánvaló, hogy Darth Vader egy kitalált karakter, azaz fiktív, nem létező, képzeletbeli figura. Juj. Ez nem lehet őőő!!! Minderre ott hirtelen én is rájöttem, mégsem tudtam mire vélni a látványt. Őrülten kerestem gondolatban valami fogódzót a realitás sikamlós testén, de sehol se leltem. Karnyújtásnyira halad el mellettem a sötét alak (...de ezt lassított felvételben kell ám elképzelni...), én meg úgy teszek, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hátha megúszom és nem hasít ketté harántirányban. Kilépek az épület bejárati ajtaján, ott meg csoportban áll Bobba Fett, Chewbacca, Yoda, Luke, Leia... akinek eszébe jutnak még karakterek a filmből, az képzelje őket sorra oda. Vagy harmincan. Miii a feeene!? Ez már sok. Jellemzően mikor hagyom fent a fényképezőgépem, amit egyébként megfogadtam mindig magammal hordok? Ez költői kérdés volt. Azon percen sarkon fordultam, fel a szobámba, kibiztosított fotómasinával a kezemben irány a bejárat… szerencsére még mindig ott az intergalaktikus gruppa. Villódzó fények előtt pózolnak, valaki dirigál, karéjban embercsoport csendben állva-ülve figyeli őket. Fotózás megy itt, kéremszépen. De hova ment Vader Nagyúr? Biztos könnyíteni magán... na, az furcsa lehet. Mindegy, azért fotóznék én is. Gondoltam nem vakuzok, túl zavaró lenne, inkább videóra állítom és csinálok egy egyperceset. Kipróbálom a beállítást, rögtön valaki oldalról: ’Oi, no photos, mate!’ Fúúú, de ismerős ez a hang! Hát az egyfogú az. Még a könyökömet is meglöki. Pumpa enyhén felszalad, hogyaza…!!! Oldalra sandítok, mondom neki: ’There’s a word PLEASE in the English dictionary. Perhaps you could look it up!’ Addigra már egy hirtelenszőke, amerikai akcentussal beszélő lány is odalép és elmondja tilos a fotózás és ha csináltam képet, azt most töröljem ki. Most! Videót akartam csinálni, hebegtem, mert a vakuval megzavartam volna a díszes társaságot, de végül el se indítottam a felvételt, mert engem zavartak meg – mondom neki. Jó. Odébbáll, én utánamegyek. Kérdem tőle mi folyik itt. Reklámfotó. Splendid.

fotóhelyszín... utólag!

Otthagyom az egészet, végül is nincs itt senki annyira meggyőzően beöltözve. Nem tudom mire kell úgy felvágni! Igazából morcos vagyok, a gondnok felbosszantott. Eleve honnét tudtam volna, hogy nem szabad fotózni, ha nem írják ki jól olvashatóan mondjuk egy táblára? Szőke amerikaiak kioktató stílusától meg rögvest visszafelé kezd el folyni az ereimben a vér. Elhatározom, nem dúlok-fúlok tovább... `that leads to the dark side`, rémlik valahonnan. Inkább békében leszek a világgal. Felnézek az égre, szépek a csillagok. Na ugye, ők sem háborúznak!